A Szeretetkórház Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza, ahol 1914-ben kezdődött meg a gyógyító, betegellátó tevékenység. 1952-ben, az államosítás miatt a főépület más funkciót kapott, de az egyik melléképületet, a Chevra Chadisa menedékházat a zsidó közösség továbbra is hasznosíthatta, így a mai napig ebben az évek során többszörösen kibővített épületben működik Kórházunk.
A teljesen leromlott és kifosztott épületet a hitközség és a Kórház együttes erővel rekonstruálta és azóta is folyamatosan fejleszti, bővíti mind infrastruktúrában, mind a betegellátási funkciók terén.
Kórházunk 2018-tól teljeskörű rekonstrukció alatt áll, amely jelenleg a záró ütemnél tart. A XXI. század kihívásainak megfelelően a kivitelezés során építészetileg és gépészetileg is megújul az intézmény teljes területe, továbbá a beruházás keretében új orvosi és ápolási eszközöket, műszereket is üzembe helyezünk.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyógyuláshoz szükséges szaktudás és a megfelelő környezet mellett biztosítsuk betegeink számára a lelki feltöltődés lehetőségét is: rabbink és Kórházunk pszichológusa betegeinket folyamatos mentálhigiénés támogatással segíti. Emellett -a gyógyító munkán túl- különféle foglalkozásokat (koncertek, filmvetítés, beszélgetések) is szervezünk betegeink számára.
Hiszünk abban, hogy egyszerre kell gyógyítani a testet és a lelket is ahhoz, hogy munkánkban valódi és tartós eredményt érjünk el. Ez egy olyan komplex folyamat, ahol az orvosi gyógykezelés mellett különböző mértékben jelentkezik igény egyéb támogató lehetőségre, melynek egyik alappillére a hit.
Kórházunk zsinagógával rendelkezik, melyben rabbink, a betegek és a körzet tagjai számára rendszeres hitéletet biztosítunk. Vallási előírásaink szerint kórházunkban kizárólag kóser ételt szolgálunk fel mind dolgozóink, mind betegeink számára, ugyanakkor nem teszünk különbséget felekezeti hovatartozás alapján, vagyis bárkit szívesen fogadunk, aki bizalmával megtiszteli intézetünket.
Kiemelkedő fontosságúnak tartjuk a család szerepét a gyermekek gyógyulásában, ehhez igyekszünk a szülőknek minden rendelkezésre álló segítséget megadni – legyen az szálláslehetőség az Alapítványunk által fenntartott Anyák Házában, vagy akár egy lelkigondozói beszélgetés az embert próbáló időszakokban.
úgy gondoljuk, hogy a holisztikus betegellátást legjobban az egyházi kórházak tudják biztosítani, ezért közös szerepvállalásunk az egészségügyben elengedhetetlen. Szemléletünkből adódóan egymás segítése, támogatása egy olyan előremutató cél, ami nagyban segíti a hozzánk forduló betegek mielőbbi gyógyulását és szakmai fejlődésünket egyaránt.
Az egyházi kórházak közötti feladatmegosztás révén biztosítjuk, hogy az Egyesülés tagjainak összessége lefedje a betegellátás teljes spektrumát. Noha nem rendelkezünk minden szakmával, fontos lehetőség, hogy bármikor fordulhatunk a társkórházak bármelyikéhez segítségért, illetve a társkórházak is fordulhatnak bizalommal hozzánk.
Aktív geriátria
Belgyógyászat
Rehabilitáció
Krónikus ellátás
Ápolás
Hospice